Horváth Fekete Judit

JuciA zene szeretete már csecsemőkoromban megmutatkozott, ugyanis csak akkor voltam hajlandó elaludni, ha szólt a rádió. Az óvodában már a mozgásigényem is jelentkezett, egyfolytában pörögtem és forogtam. Iskolás koromban nyilvánvalóvá vált a szüleim számára, hogy felesleges energiáimat le kell vezetni. Ezért 8 éves koromban beírattak Jazz Balettre. Innen indult az én táncos karrierem. Versenyszerűen táncoltam, rengetek fellépésünk volt, több Európa bajnokságon is részt vettünk, és 14 évesen már meg is nyertük.

Egyre több versenyt nyertünk meg, s már nem csak Show tánc kategóriában, hanem az egyre népszerűbb Hip-Hop, és Páros táncban is. 16 évesen mindhárom kategóriában Európa bajnokok lettünk. 18 évesen már tudtam, hogy a hobbimat a hivatásommá szeretném tenni.

Viszont egy térdsérülés, illetve műtéti komplikáció keresztbe húzta a számításaimat. Egy olyan bakteriális fertőzést kaptam, ami 7 évig lekorlátozta a mozgásomat. De most már tudom, hogy ennek köszönhető, hogy az egészséges életmóddal, a test és lélek harmóniájával, ill. az emberekkel kezdtem el foglalkozni. Sajnos az orvosok nem tudtak segíteni rajtam, így saját kezembe vettem a sorsomat. Az egészséges életmóddal, a rengeteg méregtelenítéssel sikerült talpra állnom, és végleg kigyógyulnom ebből a betegségből. Olyannyira, hogy 2003-ban Ancsi segítségével kijutottam Ausztriába tánctanárnak, ahol 1-2 éven belül már 10 csoportnak mutathattam meg a mozgás jelentőségét az életben. 2005 -ben pedig a Hotel Lövérben kezdtem Fitness Instruktorként dolgozni. Ekkor ismerkedtem meg a Pilates módszerrel, amikor is Ancsi elvégezte a tanfolyamot. Mivel eddig is tudatosan éltem (ami a táplálkozásomat illeti), rögtön tudtam, hogy nekem is el kell végeznem ezt a tanfolyamot. Többi Fitness óráinkat is Pilates alapokra helyeztük (aerobic, vízi torna, Nordic Walking) és hatalmas sikerünk volt a vendégeink körében. Így megfogalmazódott bennünk a vágy, hogy saját stúdiót nyitunk itt Sopronban, mert szeretnénk a soproni hölgyeknek minőségi mozgásformát biztosítani.

2008 decemberében már a Sziesztában tartottuk az óráinkat, 2009 februárjára már 30-40 fővel dolgoztunk. Amióta a Pilates-elvek szerint élek tudom, hogy az egészséges test nem csak az izmos testet jelenti, hanem az egészséges lelket, szellemet, nyitottságot (és természetesen hosszú, szálkás izomzatot) is.

Közben egy csodálatos dolog történt velem, az élet megajándékozott, várandós lettem. A 33. hétig tartottam edzéseket, s Olivér közben szépen erősödött, az én hátizmaim pedig szépen, erősen tartották a gerincoszlopomat, s a plusz súly nem terhelte meg a derekamat és az izületeimet.

Ekkor találtam rá a KISMAMA PILATES -re is, amit szintén szeretnék elsajátítani, ugyanis a kismamáknak speciális gyakorlatokra van szükségük. Terveink között szerepel ezen kívül, hogy gyermekek számára kialakított játékos, vidám órákon tanítjuk meg a helyes testtartást, s a tudatos légzést.

Jelenleg még nem tartok órákat, de hamarosan Olivérrel együtt, ismét várlak szeretettel!

Stamina