„Rólunk” írták
„Sokfajta mozgásformát kipróbáltam már, (aerobic, step aerobic, Tai Boo, jóga, Kangoo, futás stb…) de ilyen hatékony tornát még nem találtam. Hasizmaim még soha nem voltak ilyen feszesek, mint most.” Kiss Kata, ápoló
„Derékfájásom megszűnt, izmaim feszesebbek és szálkásabbak lettek. Szülés utáni regenerációban nagyon sokat segített, a megnyúlt hasüregi szalagjaim visszakapták eredeti formájukat. Függővé tett ez a mozgásforma, roppantul tud hiányozni, ha nem jöhetek. Arra leszek sokszor figyelmes, hogy például hegynek felfelé bekapcsolom a központomat. :-) ” név nélkül
„Két nagyon csinos és nagyon kedves oktatót ismertem meg a személyükben. Műtétem előtt fordultam a Pilates-hez, hogy karban tartsam az izmaimat. Férfi létemre először mosolyogtam a labdán ücsörgő lányokon, de az első órám után olyan izomlázam lett minden porcikámban, amit eddig semmitől nem éreztem. Azóta is a legjobb testkarbantartónak tartom. Csak javasolni tudom mindenkinek bármelyik hölgy tréningjét. Nem fognak csalódni az eredményben.” Szabolcs, Sopron
„Én nagyon örülök, hogy megtaláltam a Pilatest, amely számomra egy életforma. Rengeteget sportoltam korábban is és sok mindent kipróbáltam (kondi, aerobic, calenetics...), de minden tekintetben ez viszi az első helyet. Megtanított a helyes tartásra, megerősítette az izmaimat, aminek következtében elmúlt a régóta tartó derékfájásom, de a legjobb az egészben hogy arra is megtanít, hogy hogyan használjuk helyesen a testünket a mindennapok során -pl. autóvezetés, takarítás, főzés...-úgy, hogy ne legyenek állandóan izületi és derékfájdalmaink. Én hálás vagyok az oktatóknak is, akik mindenkire személyesen odafigyelnek. Egyetlen titka van az egésznek, a szorgalom! Csinálni kell és lesz eredmény!” Sch. Edit
„Gyerekkorom óta folyamatosan sportoltam (pl. tánc, lovaglás, vívás, úszás, aerobic, bicikli), azonban egyetemi éveim alatt nem jutott energiám rá, így már nagyon hiányzott a mozgás. Ekkor, körülbelül 6 hónapja, ismerkedtem meg a Pilatessel, anyukám unszolására elmentünk egy bemutatóra, ahol rögtön megtetszett. Ami elsőre megfogott, hogy úgy tudjuk erősíteni az izmainkat, hogy az ízületeinket nem terheljük, és mindenki a maga képességeihez és céljaihoz tudja igazítani a feladatok erősségét. Az órák pedig rendkívül változatosak, és az oktatónknak hála, nagyon jó hangulatban telnek. Mindenkinek csak ajánlani tudom.” Enzsöl Szilvi
|