Érezd JÓL magad,

és mozogj TERMÉSZETESEN!

Előzzük meg a gerincsérv és egyéb gerinc eredetű fájdalmak kialakulását, vagy kiújulását!

nmpt stamina pilates sopron

Milyen lehet derék, nyak, váll, csípő fájdalom nélkül élni?

39 éves koromig fogalmam sem volt róla.

„Mindig hálás leszek annak az embernek,

aki Biró Anikót ajánlotta!

1000 helyen voltam a derekfájásommal, amivel 12 éves korom óta küzdök.
Tartós eredmény sajnos sehol sem volt. Itt, ha rendszeresen csinálom a gyakorlatokat amit egyéni óran mutatott, akkor volt, hogy elfelejtettem, hogy nekem fáj a derekem és tudok egy helyben állni fájdalom nelkül!
Úgyhogy bárkinek szívből ajánlom. Ha megtanultuk amit ő mutat, minden csak rajtunk múlik. Csoportos óráin meg lelkileg is feltölöltődöm.
Köszönöm Neked Ancsi” H. Anikó

Azt hittem, fájdalommal élni természetes, hiszen gyerekkorom óta fájt a derekam, majd a vállam, csípőm, és különben is, az orvos is azt mondta, hogy tanuljak meg ezzel együtt élni, mert ez csak rosszabb lesz. Én még akkor, 20 évesen elhittem.

Aztán 28 évesen már nem akartam elhinni, de egyre rosszabul lettem. Nyakmerevítő, szteroid szurik a vállba. Kerestem az okokat, megoldásokat, elengedtem a régi (versenysport) életemet és prevenciós módszereket kezdtem tanulni.

És végül 39 évesen, a sok helytelen technika, tévhitek után már járni is alig bírtam a csípő, derék lábfájdalmamtól, éjszakai zsibbadásoktól aludni sem tudtam.

Míg nem 2019-ben végre eljutottam BENE MÁTÉ képzéseire, és neki HÁLA, megváltozott az életem!

Az NMPT tanfolyam 3. napján már nem kellett fájdalomcsillapítót bevennem, és szépen elindult minden a helyes, természetes irányba a testemben!

Ezt a tudást, ezt a végtelenül természetes módszert szeretném Neked is átadni, hogy Te is úgy élj, mozogj, sportolj, hogy ne fájjon semmi, és bármire képes legyél!

Hogy akarod-e valójában ezt a gyökeres változást, vagy sem, az csak rajtad múlik!

Biró Anikó, prevenciós gerinctréner, diplomás szakedző vagyok,

jóga, Pilates és deepWORK® oktató.

2019 óta Bene Máté BGA

képzésein tanulok:

– Gerinc és fitness

– NMPT instruktor

– Integrált Fascia Tréning

– Mozgásneurológia

– Gerinc haladó tanfolyam

– Humánkineziológia és alkalmazott biomechanika

– Gyerekanatómia

Hajlandó lennél minden nap figyelni

magadra, hogy ne fájjon semmid?

A derék eredetű fájdalmaknak rengeteg oka lehet.

Különböző eredetű derékfájásoknál különböző gyakorlatok és hétköznapi tevékenységek, sportok tehetik jobbá, vagy rosszabbá az adott problémát. Olyanok, amikre nem is gondolsz, mert már megszoktad, és azt hiszed, hogy ez a természetes. De nem biztos!

Kialakítottam egy rendszert, a fejlődésed útját, amin végigvezetlek lépésről-lépésre, hogy sikeres, boldog, és fájdalommentes legyél!

Stamina Art

az életerő művészete az alapoktól a mesterfokig

Nézzük, miről szól ez a sorsfordító program!

1. lépés 

Töltsd ki ezt a kérdőívet:

Van bármilyen panaszod?

2. lépés 

Kérhetsz ingyenes konzultációt, hogy kiderítsük, kompetens vagyok-e a te problémádban, és tudnánk-e együtt dolgozni?

Időpontfoglalás konzultációra!

Ennek előfeltétele a teszt kitöltése!

Remélem már érzed, hogy ez a program Rólad szól!

Folyamatos gyakorlás

3. Lépés

Állapotfelmérés

Megnézzük, leteszteljük vannak-e rossz mozgásmintáid, amik, ha így maradnak, kóros elváltozásokat, fájdalmakat okozhatnak (vagy már okoznak) bármilyen hétköznapi tevékenység és sport során. Ha igen (ami sajnos elég valószínű), akkor azokat először korrigáljuk.

Betekintést nyersz abba, hogyan foglalkozom veled, tapasztalod milyen egyszerű de nagyszerű ez a módszer (NMPT) így könnyebben döntést tudunk hozni mindketten, hogy tudunk-e együtt dolgozni a közös sikerünk érdekében.

Itt kiderül, hogy milyen mértékű korrekcióra van szükséged.

Időpontfoglalás állapotfelmérésre! 

Sorsfordítás

4. lépés A. verzió

Már vannak panaszaid, tüneteid és látható elváltozások is a testedben?

A rendszerszintű, egész gerincre/testre ható, EGYÉNI mozgásprogram hoz tartós eredményt. 

5-7 alkalom elég, hogy a tested újra tudja, mi a természetes neki. 

4. lépés B. verzió

Minden tökéletesen működik, vagy csak egy kis korrekcióra volt szükséged?

Az idegrendszernek a teljes beépüléshez 2 hónap szükséges.

Csatlakozhatsz csoportos órákhoz, ahol az NMPT módszereit építjük be Pilates és jóga gyakorlatokba, és tudni fogjuk mindketten, mire kell figyeljünk, hogy helyesen végezd a gyakorlatokat.

 

Partnereink

Készen Állsz A Változásra?

Nézd meg a online tanfolyamaimat is!